Vincent Van Gogh levele Theóhoz
– 1889. május 15. –

Múlik eleddig rabságban tartó rettegésem, félelmem. Szomorú, nagyon szomorú látnom beteg embertársaim, akár önmagamat a saint–remy-i szanatóriumban. Orvosom csak sejti – valójában nem tudja – , mitől törnek rám elmémet, szívemet szaggató rohamaim. Faggathatnám, de nem teszem. Látom, úgy kezel, mint bármely betegségben szenvedő embert…
Theó, ha eljönnél, láthatnád a szanatórium kertjében a gyönyörűséges íriszt és orgonabokrot. Naponta hosszasan nézem, mily csendéletbe illők. Meglásd, megfestem Isten eme illatos virágait, amint munkaképességem visszatér. Ha eljönnél, láthatnád kicsike szobám falán a szürkészöld tapétát és a tengerzöld függönyt halvány rózsákkal, vékony vérpiros csíkokkal élénkítve. Gyanítom, a függöny a karosszékkel gazdag beteg hagyatéka, ajándéka. A szék tarka szövete Diaz de la Pena és Monticelli festményeinek színeit juttatja eszembe. A kívülről berácsozott ablakon át négyszögű gabonaföldre látok és reggelente a felkelő Nap fényétől szerelmes színeimre.
Kaptam munkaszobát, festhetek örömömre. Rajzaimmal mesélhetek a fenséges természetről, akár az író szavakba oltott képeivel. Öcsém, elhiheted, hogy ellenemre volna Párizsba vagy bárhova visszamennem. Nekem való ez a hely.
Anya írja, hogy Cor fivérünk Transvaalba igyekszik. Gondolod, hogy másmilyen, mint Európa? A mi régi városaink hatása többnyire értelmetlen és lebegő. Talán boldogabb életet élhet, ha társadalmunktól távolabb van. Anyánk írásán csodálkozom, hogy kora ellenére milyen logikus a gondolatmenete, biztos és szabályos a kézírása. Lehetséges, hogy öröm fiatalítja, amit házasságkötésed óta érez? Hosszú életű lesz, aki szüleit megörvendezteti – éneklik az angyalok.
Rajzolom az éjjeli lepkét, színei előkelők, különböző tónusú fehérek, árnyalatai kárminba, olajzöldbe játszók. Elküldöm, hogy láthasd e ritka rovart. Gyere, látogass meg mielőbb, hadd öleljelek magamhoz! Érzékelheted, hogy mérséklődött, sőt szinte eltűnt lelkemből az élettől való csömöröm.

Büki Attila

Büki Attila (1948) Szombathelyen született, felnevelő otthonának Büköt vallja. Költő, író, festőművész. Sopronban a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán népművelő és könyvtáros diplomát szerzett, majd közigazgatási, képzőművészeti és sajtótanulmányokat folytatott. Különböző közművelődési munkakörökben dolgozott Hegyfalun, Kapuváron, Győrben, Budakeszin, Budapesten és Ócsán, majd szerkesztőségekben. A Magyarok (irodalmi folyóirat) szerkesztője, a Magyarország ( hetilap) főmunkatársa, a Heti Újság vezető szerkesztője, a Nép-Barát (hetilap) és a Duna-part (irodalmi, kulturális és tudományos folyóirat) főszerkesztője. Több mint húsz könyve jelent meg, legutóbb a Versmozaik, Századok lépcsőin, Csavarvonal. Költeményei hazai és külföldi irodalmi folyóiratokban továbbá közel félszáz hazai antológiában is megjelentek. Az utóbbi években elsősorban akvarelljeiből rendeztek kiállítást külföldön és Magyarországon. Találóan írta róla egyik méltatója: „... fontos nemzeti és európai tradíciókat egyaránt vállal. Művészetében esztétikai igénnyel fogalmazódik meg jelenkorunk számos gondja mellett a reményhit, a súlyos kétségek ellen feszülő bizalom és a humánumot óvó szeretet."
(Kiss Adél)

Legfrissebbek a szerzőtől: Büki Attila

Tovább a kategóriában: « Alternatív minta Helyközi »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned