Sorsjáték

Egerben nincs oly' sok hajléktalan,
mint Pesten,
de bánatukat most magamra festem.
Lépteiket követem
kacskaringós köveken.
Öltözetük magamra öltöm,
mindet felebarátként köszöntöm,
és eljátszom a Messiást:
keblemre ölelem az összes piást.
Gyököt vonok kínjaikból,
négyzetre emelem mámoruk,
és nem hagyom, hogy föladják:
leszek a generátoruk.
Nem tehetek többet, tudom,
sorsuk a nyakamban csahol:
ma hatványozom mosolyukat,
mit kannás boruk arcukra pakol.

Doktor Virág

Doktor Virág Egerben született és jelenleg is ott él. Hivatása szerint angol nyelv és irodalom szakos tanár, jelenleg az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban tanít. Az irodalom gyermekkora óta jelen van az életében. Középiskolában (ami jelenlegi munkahelye is) az iskolai lap szerkesztője volt, huszas éveitől kezdve pedig számos kiadvànyban, antológiában jelentek meg írásai pályázatok révén. Verseket és prózákat ír, több helyen publikál. Az Art'húr Irodalmi Kávéház szerkesztője és a Láncolat Irodalmi Műhelyből kivált  Irodalmi C/irkáló,  online irodalmi portál alapító-főszerkesztője. Az írás mellett  énekléssel, versmegzenésítéssel és műfordítással is szívesen tölti idejét.

Legfrissebbek a szerzőtől: Doktor Virág

Tovább a kategóriában: « Magzati pózban Vess ki magadból! »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned