Nosztalgia


A gyorsvonat hatszemélyes fülkéjében ketten ültek. A menetiránynak háttal egy idős nő, csipkegalléros selyem blúzban, fején ezüstös hajkorona csillogott. Látszólag elmélyülten könyvet olvasott, csak lopva nézett időnként ki aranykeretes szemüvege fölött a szemben ülő férfira. Kellemes ovális arcát a ráncok nem csúfították el, orcája közepére egy kis pirosítót kent, orra hegyére habkönnyű púdert lehelt.
A férfi valamivel fiatalabb, de haja neki is már deresbe fordult, finom anyagból készült galambszürke szövet zakót és zöld selyem nyakkendőt viselt. Könyvet lapozgatott. Kintről éles fütyülés hallatszott, a vonat már indulni készült, amikor az ablaküvegen erős koppanás hallatszott. Mindketten felkapták a fejüket. Egy kis termetű madár irányt tévesztve az ablaknak repült, nagyot koppant, de változatlan erővel tovább tudott repülni. Tekintetükkel követték, ahogy a madár eltűnik a vasútállomás fái között. Először az asszony sóhajtott fel:
– De sajnáltam volna, ha szegény kismadár megsérül. Annyira megvisel egy ilyen kicsi teremtmény szenvedése. Talán nem történt nagyobb baja!
– Magam is így vagyok ezzel, nem szeretem látni a szenvedést. Főleg az ártatlanok szenvedését. De engedje meg asszonyom, ha már beszédbe elegyedtünk, hogy bemutatkozzam. Körülményesen felállt és meghajolt. Doktor Várkonyi Szilárd nyugalmazott körállatorvos. Az asszony csak biccentett a fejével.
– Özvegy Fodor Györgyné. Ennek ellenére mégis hadászati könyvet lapozgat. Az előbb ágyuk meg puskák képét láttam a könyvében.
– Ne tévessze meg ez asszonyom, régi hadjáratok történeteit olvasgatom, mindig is lenyűgözött egyes hadvezérek leleményessége, zsenialitása. Háborúk sorsa dőlt el ezen. Az erőszakot ki nem állhatom. Sajnos manapság még a vízcsapból is ez folyik. A tévében nem találni olyan filmet, melyben ne lőnének, robbantanának, üldöznék egymást. Vonatok tetején rohangásznak, géppuskával lőnek, aztán ott vannak a földönkívüliek, meg a fémszörnyetegek. Sajnos a nők is részt vesznek az öldöklésben.
– Pontosan így van! A nők is gondolkodás nélkül tüzelnek és csúnyán beszélnek. Pedig régen milyen kifinomult módon méreggel öltek. A méregkeveréshez tudás kellett, érzék, tehetség. Valóságos művészet volt. Ismerni kellett a természetet, a növényeket, a vegytant, a főzés mikéntjét, azt, hogy melyik főzet miként hat. Gyorsan öl-e, vagy hosszabb idő után fejti ki a hatását, esetleg évek múltán. Detektív legyen a talpán, aki ki tudta bogozni, hogyan, miben halt meg az áldozat. Igaz, akkoriban a labortechnika is eléggé fejletlen volt.
– A férfiak sem voltak olyan brutálisak, mint mostanában. Egy éles, hosszú tőr, vagy szike a két borda közé és egy hang nélkül és főleg szenvedés nélkül már jobb létre szenderül az áldozat. Minimális vér a szmokingon, nem olyan vérfürdő, mint ma. Persze, vannak olyan esetek, amikor a nyaki ütőér elvágása a célszerű, de az is nagyon gyors, szinte alig szenved az áldozat. Ott van némi vér. Sajnos az alagút utáni állomáson le kell szállnom, pedig milyen kellemesen telt az idő!
– Ó, milyen figyelmetlen vagyok! Megkínálhatom a doktor urat egy kis süteménnyel. Magam sütöttem még korán reggel a dédnagyanyám receptje alapján. Az egyik felébe szeder lekvárt tettem, a másik felébe meg ribizli lekvárt. Ez utóbbi kissé savanykás, van aki ezt szereti jobban. Az asszony csinos ételhordó dobozt vett elő, benne fehér szalvéták között barnáspirosra sült pitékkel. Kellemes vanília illat terjedt szét a fülkében, ahogy leemelte a doboz fedelét. Egy szalvétát is átnyújtott a férfinek, aki először a szedres sütemény után nyúlt.
– Valóban pompás, soha nem ettem szeder lekvárt, nem tudtam, hogy ilyen finom, de a ribizlis talán még finomabb, van benne valami pikantéria. A fülke égője pislogni kezdett.
– Mindig ezt csinálja az alagút előtt – mondta az asszony, miközben eltette a süteményes dobozt. Ahogy a vonat az alagútba ért, a fény teljesen kialudt a fülkében, csak az alagút világítása szűrődött be az ablakon. A férfi levette a bőröndjét a poggyásztartóról, zárak kattanása hallatszott, majd egy hosszú fém tárgy ezüstös fénye csillant meg. Derengett már az alagút vége, amikor kabátját is magára öltötte. Újra kigyulladt a fülke égője, a férfi bőröndjével az ajtó felé indult.
– További jó utat asszonyom. Aludjon jól! Gondosan betette maga után a fülke ajtaját. Ruganyos léptekkel a kocsi végéhez sietett és felszabadultan, könnyű lélekkel leszállt. Pár lépést tett meg az állomás büfé irányában, amikor a gyomrában éles döfést érzett, az előbbi jó közérzete elmúlt. Szeme előtt sárga meg fekete karikák táncoltak, térdei elgyengültek. Nehezére esett a járás az épületig, egész testében reszketett, amikor benyitott az ajtón.
– Vizet! -hörögte és mindkét könyökével a pultra dőlt. - Átkozott boszorka...a pitéi…, - mondta eltorzult, lila fejjel, majd lecsúszott a pultról, és háttal a padlóra esett. Szétnyílt kabátja alatt a finom anyagú zakója merő vér volt.

Kert F. Klára

Kert F. Klára - Bemutatkozás

Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában.

Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után Pécsi Állam- és Jogtudomány i Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát.

Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam.

Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kert F. Klára

Tovább a kategóriában: « Közszerencsétlenség
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned