Vissza-vágó
(Horváth István: „Tornyot raktam” című versének továbbirata)

Ismerik a verset, biztos, melyben nagyapám, mint Hristos
pucikpadon ülve morzsolt törökbúzát és én tornyot,
csuszatornyot raktam lázban: alig fért el már a házban!
Apó mesélt. Szép meséket (szebbek voltak, mint az élet),
s belébújt az ördög, vagy mi (azóta se hagy nyugodni),
mi volt az, min úgy berágott? Egy csuszát tornyomhoz vágott!
Dőlt a torony, Olyan forma, ahogy egykor Bábel tornya!
Bennem is széthullt ott Minden: élet, haza, hittan, Isten
s tört bizalmam romja fölött bölcs nagyapám így bölcsködött:
„Azt akartam megmutatni, hogy az élet egy nagy Semmi,
és a Sors keze, ha lecsap, kaparhatod te a falat,
ami elmúlt, annak vége! Kár vonyítni fel az égre,
de a létben, mi arasznyi, nem tudsz nem álmokban lakni,
s amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni”.
Kislány voltam, jó hogy bőgtem, tehetetlen, nagy dühömben!
Kint is sárkány, bent is sárkány, nemem, korom, merő hátrány-
(Még maga a kis királyfi sem mert volna szembeszállni
ennyi túlerővel, kérem! Ha mást állít, erőst kétlem!)
Apó a fejemre nyomott vigasztalón egy barackot,
végül az ölébe kapott, s addig, addig cirógatott,
míg e Földön( nem a Holdon) megálmodtam az új tornyom.

Színleltem, hogy boldog vagyok (irigyeltek az angyalok),
de a szívem titkon vérzett: nem tetszett, ahogyan nézett,
vagy mert művem mikor eldőlt, jöttem rá, hogy mi a felnőtt?
Éjjel daccal, nagy titokban, jobb kezembe ollót fogtam,
bal kezembe kicsi lámpát (eltakartam fénylő „száját”),
s mint a falon fent a tájkép (ezüstholdas kígyó, árnyék)
apó arca fölé kúsztam. Kis hasamat összehúztam
(gyerekként keveset ettem), levegőt is alig vettem
s biztos kézzel, villámgyorsan, fél bajszát lenyisszantottam!
Másnap láttak volna hajszát, mikor nem lelte a bajszát!
„Kapjalak el - így ordított - hátadból szíjat hasítok,
csontjaid miszlikre töröm, ujjadon nem nő több köröm!”
(Kint a tél sárkánya bömbölt, hóbuckát buckára göngyölt,
az ereszről kígyók lógtak, jégfogúak, mosolygósak…)
Nagyanyó fogta le apót, hozott neki hátvakarót.
Csitította csöndes szóval, vörös borral, földi jóval:
„Sorskéz volt most ő is, látja, azt a bajuszt sose bánja!
Ejsze’ él még, nő majd másik, míg a foga mind elvásik!
De ha nem nő, az sem nagy baj, nem folyik le rajta a vaj,
sem a vaj, sem a juhtúró, minden dicsőség elmúló…
Jó földben a mesék magja, ennyit megért a fél bajsza:

unokánkra jöhet bármi, most tanult meg vissza-
vágni!”

 

 

Hortváth István verse itt elolvasható: https://www.3szek.ro/load/cikk/23260/horvath_istvan:_tornyot_raktam

Balázs Csilla Kinga

Határon túli magyar vagyok – félig székely, mert van bennem székely gén is és mert Kovásznán születtem. Partiumi magyar vagyok, mert Szatmérnémetiben nőttem fel. Magyarországi magyar vagyok, mert 1989 októberében, két hónappal a Ceausescu-rezsim bukása előtt a szüleimmel Magyarországra települtünk. Mátészalkai, hodászi, szegedi, budapesti, érdi magyar vagyok, mert ezeken a helyeken éltem. Többnyire nem bizonyíthatóan, mert megszámlálhatatlanul sok albérletem zömét kénytelen voltam feketén bérelni. Külföldi magyar vagyok, mert többször éltem külföldön is. Humanoid parafa dugóként 2016 óta Németországban próbálom a víz felszíne fölött tartani magunkat. Jelen pillanatban tehát a német államnak nagyon hálás, németországi magyar vagyok.
Értelmes vagyok, mert röpke két év alatt a magyarországi tananyagot autodidakta módon elsajátítottam, a felvételi vizsgák után az ELTE német szakára bejutottam, viszont rejtélyes módon a szegedi József Attila Tudományegyetem vett fel, magyar-német szakra. Diplomás magyar vagyok, mert Szegeden megszereztem a külföldön mit sem érő tanári diplomáimat. Pedagógus magyar vagyok, mert 1997-ben fél évet tanítottam. Éhbérért. Szellemi szabadúszó magyar vagyok, mert több mint 25 éve fő bevételi forrásom a szinkrondramaturgiából származik. Paraszt ill. proli magyar vagyok, mert külföldön fizikai munkákból éltem és mert számtalan olcsó albérletem közül sok a „gettók” valamelyikében helyezkedett el. Egyedülálló magyar anya vagyok, mert három év bírósági herce-hurca után végre elválhattam és kiskorú fiammal együtt elnyerhettem a szabad költözködés és a szabad megélhetéskergetés jogát. Devizakárosult magyar vagyok, mert a válást követően a garzonunk elúszott. Kalandozó vándormagyar vagyok. A mítoszok és a legendák magyar nyelvállamának, a magyar online hazának (időnként kiebrudalt) aktív Onleánya vagyok.
Középiskolás korom óta írogatok, verseim, prózáim az utóbbi néhány évben jelentek meg a Napútban, a Holdkatlanban, a Stádiumban, a Comitatusban, az Art’húr Gondolán, a Magyar Irodalmi Lapban, az Irodalmi Jelenben.
Hiszek az alkotás szabadságában, tudom, hogy a hiteles szó és a szót követő következetes (jó)tett tudatformáló, valóságalakító hatással bír. Hiszem, hogy pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni, de mindennek van egy határa. Hiszem, hogy háborúban hallgatnak, vagy fű alatt lázadnak, vagy virágnyelven dúdolnak, vagy a betevő falatot hajkurásszák, vagy fals hangú kultúrprostivá válnak a múzsák.
Hogy ezzel a sok tudással és hittel mire és meddig megyek, az számomra is talány.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned