Pillangó(d)ef(f)ektus [kérdések, föltéve]

A megválaszolhatatlannak tűnő
kérdések már szinte jobban izgatnak,
mint maguk a válaszok. Perverzió?
És vajon kié? A szerzőé-e, vagy
a szövegé? Lehet minden gesztusod az?

*

Többszörös védőréteg alatt nevelted
vállalhatóvá arcodat. Hogy milyen áron,
mindketten tudjátok. Megérte-e? És:
mire mehettetek volna maszkok nélkül?

*

Amióta fölismerted magadban,
már el sem veszítheted. Durván hangzik:
innen nézvést nincs szükség rá. A puszta
képzete is perdöntő bizonyosság
marad. De mondd, hová lennél nélküle,
ha csak benne találhatod meg önmagad?

*

Elég szárnyát billentenie benned,
s te máris elhiszed: vele rezdülhetsz.
Ez lenne hát a pillangó(d)ef(f)ektus?

*

Disszonáns lehet a legtisztább öröm
is, ha óvatlanul nyakába öntöd.
Képes vagy-e az ő szemével mérni
a számodra csökkenő távolságot
váltig egymásra nyitott ajtók közt, és
érzékelni tudod, mit jelent neki,
amivel te oly boldogan beéred?

*

Átfolyatod magadon. Transzfúzió.
Ha kiürül a tasak, újratöltöd
vele, hogy a véreddé váljon. Neked
használ, de meg mered-e kérdezni:
jó-e neki, és ha igen, akkor mire?

*

A líra képlete: érzelem + logika.
Definíció szerint az érzelmek
logikája. De ki fejti meg, hogy ez-mi-ez
az elcseszett, lehetetlen szöveg?

Bátai Tibor

BÁTAI TIBOR
1951-ben születtem, Budapesten. Feleségemmel tavaly ünnepeltük a negyvenedik házassági évfordulónkat, három fiunktól eddig öt unokával büszkélkedhetünk. 2006 végén a Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtófőosztályának éléről az intézménynek a Miniszterelnöki Hivatalba történt beolvasztása folytán „prémium évek állományba”, azaz egyfajta előnyugdíjba kerültem, 2011 óta pedig teljes jogú nyugdíjas vagyok.
1969-ben, még gimnazistaként írtam az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több opuszomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból.
Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel.
Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok a Héttoronyban, az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a dunapARTon, a Lenolaj kulturális online műhelyben, a Tanítványi Láncolat irodalmi műhelyben, a Comitatus és a Kurázsi folyóiratban, valamint a Kupéban és a Holdkatlanban.
2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014 augusztusban én vehettem át az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. A Búvópatak idei júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.
2018 áprilisában elnyertem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bátai Tibor

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned