Anyámmal hűvös októberben

Még gyújthatnál egy jó tüzet talán,
amíg a száraz szénát mind kihordom –
A gereblyével áll kis zöld kapunkban,
s a végtelentől csak egy ujjnyi kordon
választja el, a dombhát hajlatán.

Akáckéreg és fenyőrőzse pattog,
az illatos füst, akár az áfonya,
fanyar zamattal esténk megtelíti. –
A tűz felett leng, mint ki lángból éledt,
őszi homlokával, ő, az el sosem nyert
színpompába hamvadt vágyak asszonya.

          Míg felértünk ketten e dombra,
          bejártam annyi rossz utat,
          megtettem annyi kerülőt! –
          s mert végül semmi nem maradt,
          a hegyek ívelt, gótikus
          hátterével az ég alatt
          nem látok senki mást, csak őt!

          Mosolyog, úgy mint én magam
          - én őérte, ő kedvemért! –
          Az élet épp csak ennyit ért,
          ennyit nyújtott a ránk kimért
          szerelmekért.

Jámbor Magnetta

Szerkesztés alatt...

Legfrissebbek a szerzőtől: Jámbor Magnetta

Tovább a kategóriában: « Ateizmus Kora őszi elégia »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned