Jelzőtűz

Két férfi sétál egy földúton.
Az egyik jól öltözött, kezében aktatáska,
a másik halotti inget visel,
mezítláb jár.
A környék lakatlan. A távolban hegyek
látszanak, az ég felhőtlen,
tűz a nap.

ELSŐ FÉRFI
Mikor érünk már oda?

MÁSODIK FÉRFI
Fogalmam sincs. Lehet,
hogy ez már az. De az is lehet,
hogy észre sem vettük,
elmentünk mellette, és –

ELSŐ FÉRFI

(Közbevág)

A kurva életbe! Azt se tudjuk,
hol vagyunk!

(Ökölbe szorítja a kezét,
gyorsít a léptein,
de hirtelen megáll)

És azok a hegyek ott?

MÁSODIK FÉRFI

(Nyugodtan megy tovább)

Azok csak díszletek.

ELSŐ FÉRFI
Honnan tudja? Azt mondta,
hogy maga is először
jár itt!

(A MÁSODIK FÉRFI szótlanul megy tovább)

Várjon már! A picsába,
álljon már meg!

(A MÁSODIK FÉRFI tesz még néhány lépést,
majd megáll, hátrafordul)

Most mit csináljunk?

MÁSODIK FÉRFI
Megyünk tovább.
Jön?

ELSŐ FÉRFI
Én már elfáradtam.

(Leteszi az aktatáskáját, ráül,
a zsebében kotorászik.
Cigarettát vesz elő,
rágyújt.)

Ez az egész… olyan didaktikus.
Mint valami rossz
Godot-utánzat.

MÁSODIK FÉRFI
Igen. Valószínűleg az is.
Ki tudja, hányadik már.
A táj, a kontextus
hiánya… sőt, mi magunk
is erre utalunk.
Mi ugyan nem várunk
senkit, de ez az út
is értelmetlennek tűnik.

ELSŐ FÉRFI

(Szárazon nevet)

Hát, ez nagyon megnyugtató.

(Mélyen a cigarettába szív,
hosszan fújja ki
a füstöt)

Akkor mégis mi a francért
gyalogolunk ezen
a kurva földúton már
faszom tudja, mennyi ideje?

MÁSODIK FÉRFI
Mert attól, hogy értelmetlennek,
abszurdnak tűnik,
még nem biztos, hogy
valóban az.

ELSŐ FÉRFI
Dehogynem... utálom
a modern irodalmat.

MÁSODIK FÉRFI
Akkor mit javasol?

ELSŐ FÉRFI
Mit tudom én. Ülhetünk itt is akár.
Szarok az egészbe. Kezdjen
vele az Olvasó azt,
amit akar.

(Az ELSŐ FÉRFI némán
szívja a cigarettát, majd
a száraz fűbe
fricskázza
az égő csikket)

De miért pont mi?
És miért itt, és miért így,
ilyen hülyén? Maga is hogy
van felöltözve? Mi ez
a halotti ing?

MÁSODIK FÉRFI
Nem tudom.

(Rövid szünet)

ELSŐ FÉRFI
Még nevet se kaptunk!

(Csönd)

MÁSODIK FÉRFI
Én sem tudok semmit.
Nem értem, miért vagyunk itt,
és mit keresünk,
magát sem ismerem.

(Rövid szünet)

De én nem fogok
az út szélén üldögélni,
és várni a csodát, ha közhelyes,
ha nem. Ha magának így jobb,
akkor maradjon itt.
Én megyek.

ELSŐ FÉRFI
Hát akkor, Isten áldja. Én még
megvárom, míg leég
itt minden.

MÁSODIK FÉRFI
Biztos benne?

ELSŐ FÉRFI
Igen. Menjen csak.

MÁSODIK FÉRFI
Akkor… minden jót.

(Elindul. A száraz fű
lángra kap, az ELSŐ FÉRFI
a tüzet nézi. Gyorsan terjed,
egyre hevesebben ég
a táj. A hegyek is
tüzet fognak.)


ELSŐ FÉRFI
„A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
Hogy így örökké rózsáljon a Szép,
S emlékét, ha hull érettebb virágunk,
Őrizhesse a zsenge ivadék:
De te, saját fényszemed rabja, rőzsét
Lángodra tápnak: önmagad dobod,
Ínségbe fojtva, ami csupa bőség
Mézed ürme, te, önnön gyilkosod”.


(Elmosolyodik)

Gyönyörű.

Az ELSŐ FÉRFI feláll, és elindul
a tűz felé.

Siska Péter

1984-ben született Nyíregyházán. A Miskolci Egyetemen végzett, magyar szakos tanárként dolgozik. Verseivel 2004-ben a Kaleidoszkóp Versfesztivál díjazottjai közé került, és még ebben az évben tagja lett a Fecske Csaba által vezetett Új Holnap Stúdiónak, illetve a Fiatal Írók Szövetségének. Publikált többek között az Új Holnap, Zempléni Múzsa, Ex Symposion, A Vörös Postakocsi, Partium c. folyóiratokban, illetve több antológiában. Kötetei: Sztázis (2013), Párhuzamos királyságok (2015).

Tovább a kategóriában: « Ami nincs Keresztül »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned