Költő, író, műfordító. Beszélgetés Kaiser Lászlóval

Kaiser NI

Kaiser László sokoldalú személyiség. Költő, író, szerkesztő, könyvkiadó, dramaturg, a művészet mindennapjainak robotosa, szerény szolgálója. Életeleme az irodalom, legyen az vers, novella, interjú, tanulmány, esszé, vagy előszó. Írásaiban intellektuális merészséggel fogalmaz a jelenről, szövegei tanúságtételek amellett, hogy a brutalitás ne nyomja el a szabad szellemet.

Pontosan fogalmaz. Jól bánik a nyelvvel, a magyarság nyelvi egységén alapuló lelki közösségért dolgozik: ez adja mondanivalója aranyfedezetét. Költőként, tanárként, szerkesztőként, kiadóvezetőként azt kutatja: meddig lehet boldogulni világlátásunkkal, s az emberi tartást segítő kultúra, különösen az irodalom mennyiben segít a szembenézésben, mennyire segít az eligazodásban.

Kaiser László

Ima

Úgy fut ki belőled a tévedés,

ahogy gyűlik a testben a szenvedés,

s ahogy gyűlik a léleknek kínja,

úgy lesz remény, hogy majdan jóváírja

mindazt, amit tettél vagy mulasztottál:

ő, akit talán vadul megátkoztál,

ő, aki neked így is megbocsát,

ha tisztuló szívben hozzá szól imád!

Lángok tüzek között

Lángomat ne bántsad,

kormozhat az így is,

tüzemet ne lohaszd,

elhalhat az így is.

Szívemre balzsamot

nem kérek, de adjál!

Lángok, tüzek között

nekem megmaradjál!

Kaiser László Budapesten született 1953-ban, az Újlipótvárosban. A Kresz Géza és az egykori Sziget utcai iskolákba járt általánosba, majd a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Első diplomáját Szegeden szerezte magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTÉ-n folytatta tanulmányait magyar szakon, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán végzett 1983-ban.

Dolgozott segédmunkásként, majd könyvtárosként, aztán a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja lett, innen került a Pannónia Filmstúdióba (későbbi nevén Videovox Stúdióba) szinkronlektornak. 1996 óta a saját maga által létrehozott Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője, tanára. Mellette különféle lapok szerzője, szerkesztője, munkája elismeréseképpen több ösztöndíjat kapott. Kétszer is oklevéllel ismerték el verseit a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőversenyen. 2006-ban Olaszországban Brianza-díjjal tüntették ki a Baranyi Ferenc által olaszra fordított verseiért. Ugyanebben az évben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott újságírói tevékenységéért, interjúköteteiért. Tagja a Magyar Írószövetségnek és számos irodalmi, kulturális szervezetnek.

– Kezdjük egy közelképpel; Ön Budapest egyik jelentős kulturális negyedében, az Újlipótvárosban nőtt fel, és hű maradt a kerülethez mindmáig: ott él, ahol született, a Radnóti Miklós utcában. Ez a világ is táplálja gondolatait. Mi kötődésének a magyarázata?

Mi tagadás, termékenyítő talaj, mély és heterogén hatásokkal. Ideköt a munkám, itt éltem meg a boldogságot, a csalódásokat. Otthon vagyok a Váci út és Lehel út környékén. Itt szinte mindenki ismer mindenkit, figyelemmel kísérjük egymás sorsát, még akkor is, ha már valaki elköltözött a város másik pontjára, vagy a világ végére. A múlt század második felében itt együtt éltek a háborút túlélt egykori középosztály megmaradt tagjai, az ötvenhatban külföldre menekült fiatalok szomorú szülei, és az ideköltöztetett gyári munkások, valamint a pártkáderek családjai. A gyerekek között nem volt különbség. A téren, az iskolában mindenki egyforma volt. A kalandos életutak, családi sorsok egymásba olvadtak a kereskedők, iparosok, kétkezi emberek, színészek, politikusok, írók világában. Ez adja a környék varázsát ma is. Személy szerint engem több szál is fűz a kerülethez. Ideköt a gyermekkorom, a munkám, szinte az egész életem. A kiadóm és a magániskolánk főhadiszállása is abban az épületben van, ahol lakunk, a már említett Radnóti utcában, az emeleten a lakás, a földszinten a munkahely. Még az írásaimban is sokszor köszön vissza a környék és a kerület, például több helyi alkotóval készítettem interjút. Egyébként 2006-ban jelent meg Tűz van, mami! című novelláskötetem, gyermekkorom 56-os emlékeit eleveníti fel, a gyermekszem és a gyermeki gondolkodás perspektívájából.

– Egy interjúban már elmesélte, hogy kik voltak tanítói, hová járt iskolába. Kire emlékszik jó szívvel, szívesen?

Hosszú a lista. Most csak annyit, hogy a Széchenyi Gimnáziumban, ahol középiskoláskodtam, több kitűnő tanárom volt, például Téglás János, aki történelmet tanított és Mikusi Imre, aki osztályfőnökünk volt. A szegedi Juhász Gyula tanárképző Főiskolán a történelem tanszék tanáraitól kaptam sokat, különösen Nagy István történésztől, tanszékvezetőtől, valamint az irodalomtörténész Grezsa Ferenctől (nála írtam szakdolgozatomat Németh Lászlóról) és a nyelvész Békési Imrétől.

Kaiser László

Kutya-macska barátság

Ez a kutya, ez a macska

barátok, barátok,

azt hiszik, hogy rajtuk nem fog

az átok, az átok.

Mert az átok mindörökre

megfogant, megfogant,

barátságot előbb-utóbb

megfonnyaszt, megroggyant.

Fonnyadt barát nem is barát:

áruló, áruló,

hűséget csak nézni tudja:

bámuló, bámuló.

Ne bízzon hát kutya, macska

egy másban, egymásban,

ne legyenek soha-soha

egy házban, egyházban!

Az egyetemről is számos nevet említhetnék, de most talán csak Tarján Tamásét, akivel többször közös munkába sodródtunk a későbbiekben is.

Nagyon rövid ideig jártam a Pázmány Péter Hittudományi Akadémiára, ahol Nyíri Tamás és Bolberitz Pál nyűgözött le. A Színművészetin tanított többek között Nádasdy Kálmán, Bacsó Péter, Osztovits Levente, Nemeskürty István, egyszerre tanultunk filmes és színházas tantárgyakat. Később kiadtam egy Nemeskürty-könyvet: ezzel háláltam meg remek óráit.

– Önnek számos kötete (novella, interjú, tanulmány, esszé) és több verseskötete látott napvilágot. A vers az emberi érzékenység és a szavak idilli találkozása az igazsággal, valósággal összeforrasztva. Ritka kincs, néha sokáig titokban megbújik. Önnél ez hogyan alakul?

1979-ben jelent meg először versem országos lapban, a Vigiliában. Azóta publikálok több műfajban, igazán komolyan véve a kilencvenes évek elejétől… Egyébként tizenöt kötetem jelent meg eddig, ebből négy verses, most készülök az ötödikre. Ami az írást, illetve versírást illeti: Hosszú készülődés, tépelődés és keresés előzi meg verseim megszületését, talán mert lassan írok és keveset. Lehetséges, lusta is vagyok, de szeretnék pontos lenni, nem szeretem a hebehurgya mondatokat. Tisztelem a nyilvánosság használatát a valóság bemutatására. Gondjainkat, élményeinket, bajainkat, keserűségeinket akarom kifejezni. Bűnre kiáltó című versemben írtam: „Lárma e korban mérge a dalnak is, így marad árván / dalnok is, népe is, így marad bátor a gyáva, a félénk, / így marad jóra kevésnek a gyatra barátja a gyarló. / Álmom a csönd, az a béke előtti, a bűnre kiáltó.” Keresés, halál, értéktelenség, az emberi evidenciák megtagadása, rosszkedv, depresszió benne van a levegőben, mert baj van: sokszor a „semmibe fut az összes gondolat” az „Isten nélküli égbolt alatt”. S ha így van, és ha változtatni kellene, hadd idézzem Németh Lászlót, aki azt mondta, az ember úgy használ legjobban a világnak, ha rendbe jön önmagával. Hát ebben segíthet a kultúra, az irodalom… Magunkért, ám mégsem csak magunkért, sőt… Egyik versemben írtam: „Összes ajtómat kitárom, / torlasz teljesebb nem lehet, átütik falát gyermekek, angyalok és buldózerek. / Összes ajtómat kitárom, és szabad az út befelé: / utolsó ajtó kilincse / tékozlásé vagy Istené –”

– 1985-től szinkronlektor lett a Pannónia Filmstúdióban. Hogyan érezte magát a szinkronizálás világában?

Előtte a veszprémi Petőfi Színházban dolgoztam dramaturgként. Pestre akartam jönni, lehetőség adódott, hogy a Pannónia Filmstúdióhoz, későbbi nevén Videovox Stúdióhoz kerüljek. Szinkronlektorként kezdtem, aztán művészeti vezetőként dolgoztam. Nem volt haszontalan időszak, hogy megint Németh Lászlót idézzem, nagy „emberfaunát” ismertem meg itt, nem beszélve a rengeteg film megtekintésétől, a sorozatoktól és nindzsafilmektől a művészfilmekig.

– 1996-ban egy nagyot gondolt. Magáncéget hozott létre Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió néven. A pályamódosítás szinte kínálta magát, hogy az addigi tanulmányait, kapcsolatait, munkahelyi tapasztalatait felhasználva valami változatosabba fogjon bele. Mi jellemzi a Hungarovox Kiadót és Oktatási Stúdiót?

A Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió 1996 óta működik. Közel 400 könyvet adtunk ki eddig, főként az élő magyar irodalom köréből. Csoóri Sándortól Baranyi Ferencen, Nemeskürty Istvánon, Temesi Ferencen át Pomogáts Béláig, Czigány Györgyig, a pályakezdő fiatal íróktól Madarász Imre neves italianistán át az olasz irodalomig. Egyébként a szerzők 10-15 %-a kerületi lakos.

Az indulásnál biztosan tudtam, a kultúra az a terület, ami igazán érdekel, és azon belül az oktatás, a könyv, a szerkesztés, a fordítás, a szinkron és a színészet. Az Oktatási Stúdió filmszövegfordító (szinkrondramaturg), műfordító, könyvszerkesztő, íráskészség-fejlesztő és szinkronszínész tanfolyamokat működtet.

– Az Oktatási Stúdió népes tanári karral rendelkezik, hogyan választja ki a tanárokat? Kik tanítanak az önök stúdiójában?

A Hungarovoxnál természetesen az tanít, aki tudja a szakmát, aki nagyon-nagyon tudja a mesterségét és gyakorolja is: országosan ismert művészek és szakemberek. És persze jó tanárok. Nálunk ez alapvető feltétel, nem mehetünk bele kétes helyzetekbe, nem csalódhatnak a diákjaink. Mindegyik tanfolyamunkhoz mondok neveket, amelyekből látható, hogy neves szakembereket alkalmazunk. A filmszövegfordító tanfolyamunkat Kálmán Judit vezeti. Ő ültette magyar nyelvre például a Dallast és a Vészhelyzetet is. Profi próza- és drámafordító is. A műfordító tanfolyamon Szappanos Gábor nevét emelem ki, kiváló műfordító és prózaíró. A kétéves szinkronszínész-tanfolyamon – többek között – Dallos Szilvia, Végh Péter színművész, Gali László színházrendező, Dinnyés József énekes és zeneszerző, Somló Andrea, Lestár Ágnes, Varga T. József szinkronrendező tanít, nálunk a Radnóti utcában, illetve különféle szinkronműtermekben. A könyvszerkesztő tanfolyamon én magam is sokat tanítok, s persze számos könyves kolléga: Burány Tamás nyomdamérnök, Kemény András szerkesztő, kiadóvezető. Az íróiskolán vagy inkább íráskészség-fejlesztő tanfolyamunkon számos ismert költő, író (Szappanos Gábor, Novák Valentin, Payer Imre) oktat, igen sok az írásbeli gyakorlat. Az írás félig szakma, félig titok, mondják, mi a szakmát tanítjuk, a titok nehéz ügy…

Kaiser László

Összes ajtómat kitárom

Összes ajtómat kitárom,

torlasz teljesebb nem lehet,

átütik falát gyermekek,

angyalok és buldózerek.

Összes ajtómat kitárom,

és szabad az út befelé:

utolsó ajtó kilincse

tékozlásé vagy Istené –

Szeretnénk azt is megtanítani: nem elég, hogy igaz valami, aztán éhen halunk, vagy a működésünk lényege a meggazdagodás, közben erkölcstelenné válunk. Az a jó, ha valami egyszerre igaz és működőképes. Tudjuk a mesterséget, képezzük magunkat, és próbáljunk megélni belőle (ha sikerül). Ha először, netán másodszor nem sikerül valami (például munka, publikálás), nem kell megsértődni, de nem kell megalázkodni sem, menni kell, és tenni a dolgunkat. Ha valaki megszerezte a tudást, és valóban van benne elhivatottság, és nem egy éven belül akar ismertté válni, netán meggazdagodni, akkor előbb-utóbb labdába rúg a kulturális területen is.

– Mi adja a Hungarovox Kiadó sajátos arculatát?

Talán elsősorban a kiadó és a szerzők közötti kapcsolat jellege. A Hungarovox Bt. rövidítés – ahogy magam szoktam félig tréfásan említeni – baráti társaságra utal, akik együttes erővel, akarattal küzdenek a kiválasztott közös ügyért. Nem csak munkakapcsolat fűz össze engem a szerzőkkel, hanem sokukkal komoly barátság is. Másrészről, ez a kiadó úgy próbál hozzátenni a magyar irodalmi élethez, hogy a névválasztáshoz híven – Hungarovox, azaz magyar hang – kortárs, elsősorban hazai szerzők műveit publikálja, akár élő klasszikus, akár elsőkötetes a szerző. A „hazai” jelző pedig egészen szűk értelemben is igaz, hiszen számos költő, író, aki nálunk publikál, szorosan kötődik a XIII. kerülethez, mint például Baranyi Ferenc, Nemeskürty István, vagy éppen Reményik László, a nem látó író, aki több könyvben foglalkozott a fogyatékkal élők nehéz sorsával, erőt adva nem csupán nekik, hanem mindenkinek…

– Ön a kultúra napszámosa, ír, szerkeszt, kiad. Milyennek látja a könyvek sorsát?

Sajnálatos tény, de ez igaz, hogy világszerte egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Ezt mutatják a statisztikák is. Ez elsősorban a vizuális kultúra előretörésének köszönhető. Kényelmesek lettünk. Van televízió, van számítógép. A legtöbben úgy gondolják, hogy szellemi igényüket mindez kielégíti. Egy ember átlagosan naponta négy órát televíziózik, és mindössze 10-15 percet olvas, itt nem a számítógépes információgyűjtésre gondolok. Az arányok ilyen mértékű eltolódásának azonban lesznek következményei.

– Milyen következményekre gondol?

Az ember készen kap egy képi világot, nem kell gondolkozni, elképzelni, nem kell összefüggéseket keresni. Márpedig ezek nélkül nem tekinthető teljes értékű embernek senki. Emberi voltunkhoz hozzátartozik, hogy képesek legyünk logikai összefüggéseket felállítani, tudjunk kommunikálni írásban, szóban egyaránt. Az irodalom segít teljes értékű emberré válni. Ez az út a teljesség felé, hiszen az olvasás nem csak arról szól, hogy felütünk egy könyvet és végigolvasunk egy történetet. A könyvek tanítanak minket. Tanítanak arra, hogy lehet eligazodni a világban, miként kell konfliktusokat kezelni. A legtöbb könyv alakít élet- és világszemléletünkön. Könnyen belátható, ha bárkinek az életéből ez kimarad, szegényebb lesz a személyisége. Megragad a kizárólag materiális értékrend világában, kereskedelmi szempontból könnyen manipulálható, fogyasztói embernek.

– Mi lehetne a megoldás?

Érezhető, hogy rossz irányba mozog a világ. Czakó Gábor említette egy tévébeszélgetésben, hogy – akár tudjuk, akár nem – szinte a III. világháború folyik: a pénzdiktátum és a munka között. Ehhez már én teszem hozzá, hogy értékes életrecept és a talmiság között. Mit lehet tenni? Sokat is, keveset is. De tenni kell a gesztusoktól a mindennapi életen át a kultúra rendszeres „fogyasztásáig”. Biztos, hogy kiemelten fontos. Az embereket vissza kellene vezetni a könyvekhez, vagyis az igazi kultúrához. Ehhez persze akár segítségül hívható a modern technika valamennyi vívmánya is. A televízió, számítógép által kínált lehetőségekkel élve népszerűsíteni lehetne a nemes irodalmat, a különböző művészeteket, a kultúrát.

– Hogyan telik egy napja?

Változó. Van, hogy egész nap rohangálok, van, hogy egész nap csak ülök és szervezek, olvasok, netán írok. Azt szoktam mondani: az élet alapvetően szervezés és rangsorolás. Akármilyen zsúfoltan vagyok: írásra, olvasásra, a másik emberre és nem utolsósorban gimnazista lányomra, Helgára mindig van időm!

– Melyik kiadványára büszke?

Mindegyikre! És minden szerzőre. De ha valamit ki kellene emelnem, azok inkább a vonulatok. Költészetre ínséges időnkben nagyon sok verseskönyvet jelentettünk meg. Örülök az olaszos vonulatnak, néha viccesen Italovoxnak hívnak minket, a sok olasz témájú kötet miatt. Külön öröm a Hungarovox antológia, amelyben a végzős műfordítók és íróiskolások elfogadott vizsgamunkáját zártuk könyvfedél közé.

– Hogyan sikerül támogatást szerezni a könyvekhez?

Mindenfajta kulturális vállalkozás lavírozni próbál a vágyak és az anyagi lehetőségek között, jó, ha futja reklámra is. És persze olykor támogatót is kell szerezni. A Hungarovoxnál van olyan könyv, ami önerőből jelenik meg, és van, ami pályázati pénzből. Rendszeresen pályázunk, a Nemzeti Kulturális Alapnál, önkormányzatoknál. Szükség van erre a zsarnoki statisztikai mutatók miatt, vagyis tény, hogy Magyarországon a könyvek összességét tekintve a szépirodalom mindössze 16-18%. Nem sok.

Kaiser László

Irodalom

Ha összefutok egy írótársammal

– mesélte tollforgató barátom –

arról ejtünk szót:

ki hol publikál?

S aztán kérdésem

végtelenül egyszerű:

ha folyóirat

hová temeted

új írásodat?

Erre mondom én:

igaz

halotti csend

a művek körül

temetőben a művek

de legalább vannak

ahogy a könyvek is

s azok legalább kripták

Így a kiadáshoz, a megjelentetéshez a kapcsolatrendszeren, a támogatáson kívül szükség van a magániskola hátterére, és arra, hogy a szervezésen túl egy-egy munkát olykor magam végezzek el, néha „beszállok” a szerkesztésbe, korrektúrázásba, a borítókat pedig feleségem, Pereszlényi Helga tervezi.

– Hogyan látja a jövőt, vállalkozása jövőjét? Itt nem csupán a cégre, írói munkáira is gondolok

Közhely, de igaz: munka és munka. Elmenni görcs nélkül, tisztességesen a lehetőségek végső határáig. Csak így van remény, nekünk, egyénnek, közösségnek egyaránt. Ahogy Kérés nélkül című versemben írtam:

„Ez még a mélycsend-éjszaka,

hajnal előtti ébredés,

álomba nincsen visszaút,

mert törtet a fény: rész-egész.

Hálós fényből fényözön lesz,

s új nap mint álom ránk zuhan,

taszít és vonz, kérés nélkül

adj erőt nekünk, adj, Uram!”

Utoljára frissítve:2018. június 05., kedd 14:41
Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned