caprice, capture

azt hittem csak kislány maradsz, kislány
azt hittem, csak álom leszel, nagyfiú
nem egyszerű ez az épített lomtár, de szakszerű
és megszoktam, mert színpad
(meséltem a táncot, a tévét, a rádiót,
s hogy tenyeremben a tövis, a vágás, a vonások,
hogy kilencvennégyben te hol voltál,
amikor nekem az a tábor...
és érted-e ezt, hogy amit a szememben látsz, az vagy
nem egy kinőtt ruha,
nem egy eldobott rongy,
nem mindenki levetett ruhája,
nekem a minden -
Te azt akarod téged mindenki így szeressen,
egynek nem hiszel, a sok kevés, a minden nem elég, Te jó Isten!)
Napfény ég a házfalon,
áttelel a lestyán,
s hogy szeszélyed lettem, ahol a
zöld és a bordó
mint festőpaletta
benne hígító mézem
benne sürítő disszonanciád
körbejár, hogy eldobd, hogy megigézzen,
hogy megértsd végre miért
az eperszín és a porhó

Markovics Anita

Pécsett születtem, itt élek jelenleg is.
Informatikus, grafikus, francia nyelvtanár és szakfordító vagyok, e mellett még fotózással és újságírással foglalkozom.
Megjártam több helyen az irodalmi és informatikai szerkesztő pozíciót. Jelenleg egy országos zenei honlap számára írok cikkeket és koncerteket fotózok.
Tinédzser korom óta foglalkozom szépirodalommal. Kezdetben főként a vers körül forgott az érdeklődésem, manapság a próza felé is kacsintgatok: novellák és mesék is születnek tollam alól. 
A saját utamat járom minden téren, ahogyan versben is: erős képi világgal rendelkező, érzékeny, egyéni hangvételű versek jellemzőek rám, ezekkel igyekszem a kortárs nőirodalmat erősíteni.

Legfrissebbek a szerzőtől: Markovics Anita

Tovább a kategóriában: « Nem így indult A félelem bolondjai »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned