Ha másra vágytál


Ülök az óceán partján
a dagály, mint irigy eb üres tálját,
mély morgással követeli vissza
az elhagyott homokcsíkokat.
Hátradőlök, nem akarom látni,
ahogy a part felé tolakszik.
Hullámai elérik a lábamat,
hűvösen nyaldosni kezdik.
Az eget nézem, arcodat látom
felhőszerűen széteső, közömbös.
Mozdulnom kellene, már a szoknyám
szegélyét lebegteti a víz, majd a
combomat harapja finoman.
Az eső permetezni kezd, én is sírok,
hogy mennyi a könny, mennyi az eső
lényegtelen.
A víz eléri a derekam, könnyedén megemeli,
ahogy te szoktad.
Markolom az iszapot, valami esztelen
ellenállás feszül bennem
nem engedek.
Félek a víztől, úszni sem tudok,
most mégis itt vagyok,
ennél tovább már nem futhatok,
számomra itt van vége a világnak.
Messze vagy, én mentem messzire
otthagytam neked az ismerős helyeket,
csak magamat hoztam el, mert
árnyék voltam, ha fényre vágytál,
csend, ha szóra, parázs, ha tűzre,
piros, ha kékre, és én voltam ott,
ha másra vágytál.

Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned