Csalódásvers

Egem hibátlan vásznát megsebezve,
határsértő arcod egy éjszakán,
amíg az értelem radarja leste,
úgy tűnt, önként repteremre száll.
Ma már tudom, minden hiába volt,
a deltaszárnyú versek visszatértek,
most messze vagy, s egy újabb riadót
nem élne túl a virrasztó személyzet.

*
E rajz már nem rád hasonlít,
idegen vonalrendszer ez,
híd nélküli folyó, folyótlan híd.
Torkolat, mely forráshoz evez.

Zászlója vesztett győzelem,
elvermelt csók-emlék a nyelv alatt,
de belül még működő kohó
udvarán lassan kihűlő salak.

*

Hiányod szobrán
évek tollászkodnak.
Nem látja senki,
csak én állok előtte.
A japán turisták
egyszerűen
átsétálnak rajtad,
és az eső is
csupán bennem
csorog le vállaidról.

*

Hány éve már? Itt,
ahol állok.
A tér, a végállomás,
a platánok.

A hó, a tél, a kék kabát
majd este lett,
én tavasznak éreztem
a telet,

mely most is itt bolyong.
Látom. Visszanéz,
majd elfoszlik. Nincs.
Nehéz.

Kelebi Kiss István

Önkép

1947-ben születtem Budapesten. Népművelőként és reklámgrafikusként dolgoztam.

Jelenleg nyugdíjas vagyok.

Nem voltam. Vagyok. Nem leszek. A középső szakasz művelőjeként, megpróbálom befogni a mellettem elsuhanó valóságot: elmével, kézzel rögzíteni a lehetetlent.

Verseim jelentek meg:

a Magyar Napló, Hitel, Folk Magazin, Föveny, Néző • Pont folyóiratban, valamint a Holló László, Az év versei 2013 (és más) antológiában.

Négy kötetem van:

Négyszögletű galaxis (magán • 2007), Fernando Pessoa kőgalambjai (Alkotóház • 2009), Komódversek (Alkotóház • 2014), Vándorcirkusz (Magyar Napló • 2015)

Tagja vagyok a Kőbányai Képző-és Iparművészek Egyesületének.

Nyolc egyéni és tizenhét csoportos kiállításom volt.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kelebi Kiss István

Tovább a kategóriában: « Tócsába fagyva Játszom »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned