Az óriásfenyő horoszkópja Éva lányainak

Szürreális valóságdarabok álomporos parókákban

Ez az az évszak, ez az az időpont,
amikortól túlléptek az árnyékokon:
a saját árnyékaitokon is.
Ellentmondásokkal terhes idők jönnek.
Innentől kezdve megint büntetlenül tájékozódhattok
- rosszul-
a maradi tér-idő szerkezetben
és szem elől téveszthetitek
a kezdetekkor hibásan meghatározott arányokat.
Mások fixációs problémának,
anyatej hiánynak, a megharagított
Föld savainak nevezik majd, de ti tudjátok,
hogy a látszat inkoherenciáit felaprító tüzetesség,
a körző hegyének folyamatos áthelyezése,
az origók, a kiinduló-és a viszonyítási pontok váltogatása
parancs,
törvény
szükségszerűség
és szolgálat is egyben.
A múlt koordinátáján néhány pont
a jövőbe vezető vissza! út mérföldköve.
A jelen néhány kiválasztott eseménysora:
tétova üzenetek a jövőből.
Ez az az évszak, ez az az időpont,
amikortól plasztikus formát kap minden,
ami útközben valahol kiégett;
tartalommal telítődnek a töröttnek vélt, régi amfórák
és a szemétdombra hajított, rozsdás locsolókannák.
Innentől kezdve megszaporodnak körülöttetek azok,
akikből eltűntek a félelem pokol-képzetei,
megszelídül, elfogadhatóvá válik a halál
és a felismerés, hogy az anyag időkerekéről
nem mászhat le az ember
amíg a helyére nem tolta mindazt,
amit külön – külön, vagy együtt kiskilatott

majd némán elemésztett.
Teremteni és jobbítani jöttetek.
Innentől kezdve a fogalmak
körvonalai letisztulnak,
mint a felépítendő, új várak bástyáinak
frissen faragott, fehér kövei.

Kerüljétek a feltételes mód csapdáit,
jobban, mint a mérgeket
jobban, mint a népszerű, hamis tanokat – nem
az Óperenciás tenger tengerszemei ezek:
céltudatos, fertőző folyamok
hólyagosan dagadó víztükrei csupán.
Az igazság szabadságához az őszinteségen át vezet az út,
de csak az tud őszinte lenni, aki lényegéhez,
én-magához
hű maradt.
Ne verjetek a majd-ban gyökeret.
Nem a gyávaság alázata, nem a türelem:
a tapasztalat, a következetesség, a bátorság és a kegyelem
termi a rózsát.
Lélekben erősödjetek,
és akár a fák árnyas lombja,
egymást erősítve
törjetek
rendíthetetlenül
a szabad égboltok felé.

Balázs Csilla Kinga

Határon túli magyar vagyok – félig székely, mert van bennem székely gén is és mert Kovásznán születtem. Partiumi magyar vagyok, mert Szatmérnémetiben nőttem fel. Magyarországi magyar vagyok, mert 1989 októberében, két hónappal a Ceausescu-rezsim bukása előtt a szüleimmel Magyarországra települtünk. Mátészalkai, hodászi, szegedi, budapesti, érdi magyar vagyok, mert ezeken a helyeken éltem. Többnyire nem bizonyíthatóan, mert több, mint 70 albérletem zömét feketén voltam kénytelen bérelni. Külföldi magyar vagyok, mert többször éltem külföldön is. Humanoid parafadugóként egy éve Németországban próbálom a víz felszíne fölött tartani magunkat. Jelen pillanatban tehát a német államnak nagyon hálás, németországi magyar vagyok.
Értelmes vagyok, mert röpke két év alatt a magyarországi tananyagot autodidakta módon elsajátítottam, a felvételi vizsgák után az ELTE német szakára bejutottam, viszont rejtélyes módon a szegedi József Attila Tudományegyetem vett fel, magyar-német szakra. Diplomás magyar vagyok, mert Szegeden megszereztem a külföldön mit sem érő tanári diplomáimat. Pedagógus tapasztalattal is rendelkezem, mert 1997-ben fél évet tanítottam a budapesti Szily Kálmán szakközépiskolában és gimnáziumban. Éhbérért. Szellemi szabadúszó vagyok, mert több mint 25 éve fő bevételi forrásom a szinkrondramaturgiából származik. Lecsúszott proli vagyok, mert külföldön gyakran alja munkákból éltem és mert számtalan olcsó albérletem közül sok a „gettók” valamelyikében helyezkedett el. Egyedülálló magyar anya vagyok, mert három év bírósági herce-hurca után végre elválhattam és kiskorú fiammal együtt elnyerhettem a szabad költözködés és a szabad megélhetéskergetés jogát. Devizakárosult magyar vagyok, mert a válást követően a garzonunk elúszott. Kalandozó vándormagyar vagyok. A mítoszok és a legendák magyar nyelvállamának, a magyar online hazának (időnként kiebrudalt) aktív Onleánya vagyok.
Középiskolás korom óta írogatok, verseim, prózáim az utóbbi három évben jelentek meg a Napútban, a Holdkatlanban, a Stádiumban, a Comitatusban, az Art’húr Gondolán, a Magyar Irodalmi Lapban, az Irodalmi Jelenben.
Hiszek az alkotás szabadságában, tudom, hogy a hiteles szó és a szót követő következetes (jó)tett tudatformáló, valóságalakító hatással bír. Hiszem, hogy pokolra kell annak menni, aki dudás akar lenni, de mindennek van egy határa. Hiszem, hogy háborúban hallgatnak, vagy fű alatt lázadnak, vagy virágnyelven dúdolnak, vagy a betevő falatot hajkurásszák, vagy fals hangú kultúrprostivá válnak a múzsák.
Hogy ezzel a sok tudással és hittel mire megyek, az majd hosszú távon kiderül.

Tovább a kategóriában: « Bábel
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned