Meditációk

i.
Az idő iszapszürke-zöld, nyálkás halkupac,
éjre éj, odavetik sorra a vergődő, hártyás rostokat.

A pikkelyes irhák alól pokolbűz árad,
tüdőlebenyeid átitatódnak,
beleheled a tómélyi városba is,
ahol utoljára még, szabadon lélegeztél.

Azóta idegen földön tépelődsz. Száradt bőrödön
üregükből kivájt halszemek gurulnak.
Magába húz a dermedt, kocsonyás anyag.

ii.
A végzet animációja. Az angyal
távozóban sárkányt ereget. Föl-leszállnak
a feledés fekete, zsíros csíkjai.

Az enyhe világosságban átdereng a sziklák
taréjára hulló rombusz papírhártya.
Azután foltonként szürkül el.
Iszonyú árnyéka alatt hamuvá ég
a cirbolyafenyő, alpesi harangvirág,
gyopár, encián és kamilla.

A síkon lent testmasszák és monstrumok.
Kavarognak a romlott porhüvelyek.
A lélek kínzatása oly pazar kielégülést szerez.

Éjszaka lett. Leereszkedik az égett csend.

Kirilla Teréz

Szerkesztés alatt...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned