Elment

Denevérszárnyú gondolatok cikáznak
a füstkarikák s a kávéillat fölött.
Ólomszagú újságok betűi közé
dermedt, halálos csend költözött.

A szellő is... Tétován megállt aznap,
a vonatfütty valahol messze már hallgatott.
Rikkancs kiabált nyújtott-hangosan,
s a gangon kitártak minden ablakot.

Lelkek dermedtek rímes magányba,
a tinta pacát zokogva papírra cseppen,
egy gyerek karikát hajt a macskakövön,
a fákon fájó némaság, madár se rebben.

A nyomdagépek ólmos foltokat sírtak
a papírra, könnyük örök nyomot hagyott.
A szedőkeretben némán sorakoztak a betűk,
József Attila: halott!

Cs Nagy László

A Ratkó korszak gyerekeként láttam meg a világot, így "régenszületett" vagyok. Nagy László a becsületes nevem, ám mindenhol, ahol fénykép híján nem egyértelműen lehet beazonosítani, "Cs" szerepel a nevem előtt, utalva családunk kissé bonyolult múltjára. Valójában azért írok, mert szeretném megfejteni azt a varázslatot, amit a vers jelent, igaz, minden arra mutat, hogy a lehetetlennel próbálkozom. Bármit elmondhatnék magamról, az is csak szerény adalék volna mindabból, ami/aki vagyok, és amit nem mondanak el a verseim, azt talán nem is érdemes elmondani rólam.

Legfrissebbek a szerzőtől: Cs Nagy László

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned