Csendben leült mellém

Leült mellém csendesen a padra,
ahogy szokott, véznán, emberül.
Két szemét a messzire tapadva
hordta, mint cinke ha ágra ül.

Riadt-keresve éberen leste,
homlokom hogy veti a ráncot,
amíg rácsodálkozott az este,
ellopva közöttünk a távot.

Attila, én nem voltam előtted,
-mondtam, miközben rám se nézett-
hagyd nekem, hogy nyomodba szegődjek,
de ő az állomásra révedt,

versét már a térdén zongorázta,
de megtorpant ujján az ütem,
egy sort tömény vonatfüttyben ázva
kapart nadrágjára, nélkülem.

Már nem is láttam, nagy füst takarta,
csak hallottam ahogy lépeget,
s viszi magával élre-kaparva,
a sínencsikorgó verseket.

Cs Nagy László

A Ratkó korszak gyerekeként láttam meg a világot, így "régenszületett" vagyok. Nagy László a becsületes nevem, ám mindenhol, ahol fénykép híján nem egyértelműen lehet beazonosítani, "Cs" szerepel a nevem előtt, utalva családunk kissé bonyolult múltjára. Valójában azért írok, mert szeretném megfejteni azt a varázslatot, amit a vers jelent, igaz, minden arra mutat, hogy a lehetetlennel próbálkozom. Bármit elmondhatnék magamról, az is csak szerény adalék volna mindabból, ami/aki vagyok, és amit nem mondanak el a verseim, azt talán nem is érdemes elmondani rólam.

Legfrissebbek a szerzőtől: Cs Nagy László

Tovább a kategóriában: « A város szélén Elment »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned