Viszockij (szabad fordítás) Nulla hét

Ez a ma éjszaka őrület nekem.
Éjjel még annál is többet írok.
A telefont magam mellé veszem,
tárcsázni még valahogy bírok.
Kisasszony, jó estét, hogy szólíthatom?
A hetvenkettes vár, lélegzetet visszafojt.
Nem veszik fel? Lehetetlen! Még, hogy nincsen otthon!
_ Na most, vonalban, kapcsolom....Szia, én vagyok.
Ez a ma éjszaka őrület nekem.
Nem alszom, üvöltözök, hogy mire várnak?
Mióta van, hogy a szeretteim
nekem zsetononként, hitelbe járnak?
Kisasszony, figyeljen! Itt a hetvenkettes!
Az órám megállt, és várni nem bírok!
A pokolba, hogy túlterheltek? holnap utazom!
- Na most, vonalban, kapcsolom.... Szia, én vagyok.
A telefonkönyv egy triptichon nekem.
A telefon, mintha ikon lenne.
A telefonos kisasszony a Madonna,
a távolságot egy percre ím megszüntette.
Kisasszony, kedves! Kérem, tartsa még!
Az oltárról le ne lépjen, maradjon ott!
A legfontosabb, először is, értse meg,
- Na most vonalban, kapcsolom... Szia, én vagyok.
Tessék? megint zavar van a vonalban?
Tessék? nem értem, a cellával a relét?
Na mindegy, rendben, megvárom.
Minden nap újra meg újra nulla hét.
Nulláról kezdem, jó napot!
Ismételje kérem. Nem bírok várni, megfulladok!
Igen, engem. Persze, én magam. Igen, otthon.
- Kapcsolom, lehet beszélni... Szia, én vagyok.

Utoljára frissítve:2017. november 05., vasárnap 17:32
Nagy Andrea

A művészet minden megnyilvánulása érdekel, én magam képek alkotásával,versek, prózai szövegek, esszék írásával foglalkozom, Gudenus Géza és Litván Ádám filmjeiben szerepelek, tagja vagyok a Báró Jósika Miklós társulatnak. Eddig egy darabot rendeztem „Hogy nézel  ki?” címmel melyet Litván József szokatlanul tárgyilagos,ezzel együtt nagyon emberi és visszafogottságában nagy erejű emlékezései alapján rendeztem. Én magam játszottam a szerzőt, az előadásra a Zsivágó kávéházban került sor. Verseim eddig különböző lapokban jelentek meg, és egy verseskötetem Jancsi kertje címmel a Hungarovox kiadónál. 2015-ben Halász Arisztid vezetésével létrehoztuk a FoolMoon fordító közösséget.

Számomra nem merül fel az a kérdés, melyet sokan feltesznek, hogy érdemes-e ma ebben a formában művészetekkel foglalkozni. Részben vallom Egon Schiele kijelentését „A művészet nem lehet modern, mert a művészet örök”, másrészt pedig művészetekkel foglalkozni, gondolati-érzéstartalmakat formába önteni életműködés, szükséglet. A recepció kérdése ettől elkülönül, de nem tagadom, hogy fontos kérdés lehet.
A versírást nálam hol nyilvánvalóan, hol pedig búvópatakként, vagy inkább fűtőanyagként táplálja a szerelem, a versírás számomra szerelmesség kifejezése, még ha a témának nincs is köze a szerelemhez, akkor is fűti a mondanivalót. Ennek ellenére úgy érzem, nem monokróm az íráshoz való viszonyom – ezt azzal is kifejeztem, hogy japán álnéven írtam a kötetben két ciklust, körülbelül a saját nevemet próbáltam japánra fordítani.

A kötetben szerepelnek egész korai versek, rajzok, de a legutóbbi kedvenc montázs sorozat, a „Sorozatgyilkos” néhány darabja is. A lehetőségeket valamennyire behatárolta, hogy fekete-fehér illusztrációkra volt csak lehetőség, így a nagy színes kedvencek közül csak a rajz-akvarell-montázs technikával készült Jancsi kertje szerepel a borítón. Itt préselt, száraz virágok is gazdagítják a felületet, illenek a témához, és még a nők által szívesen alkalmazott lakásdíszítő technikához is kapcsolódnak. 

Az életben is és a művészetben is arra törekszem,hogy olyan alapélményekig jussak, ahol az egyediben megjelenik a közös, amiben egyek vagyunk. Sem az egyedi akár szélsőséges szabadságáról, sem a mélységes emberi összetartozásról nem mondok le. Nincs értelme magamról beszélni, ha azzal a hallgató-olvasó nem tud párbeszédbe bocsátkozni. Sőt, legjobb lenne, ha át tudnám ölelni az olvasót, ahogyan engem ölelget Lev Nyikolajevics Tolsztoj.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned