József Attila parafrázis


Emlékeztek még e névre?
Enyém volt. S elvégre ’tán most is az,
rokona vagyok, ismerőse
s konok írnoka goromba koroknak

Életem ha volt olyan, mit annak csúfolnék,
átírták szüntelen. Kartotékról kartotékra
vésték föl nevem. Kik másképp képzelték
a rendet, húztak rám pszichoanalízis csendet

A rakodópart alsó köve vízbe ér
míg hajnalban, némán mögém oson a Duna
a felszínt habosra borzolja szél
száz meg száz dinnyehéjat sodorva tova

Anyám lábasából méltatlanok esznek
s én a morzsákért kutyákkal verekszek
tudom, nem vagyok a hetedik gyermek
csak megtűrt rokontok, kinek neve nem kellett

De én Attila vagyok. Nem Pista.
Pokolra mentem, hogy csillagokat lássak
és nem készült róluk semmilyen lista
csak úgy vannak. A semmi ágán várnak

Emberséget az embernek most ki ad?
Merre vág utat a szenvedély?
Múltunk megfagyott, belőle mi maradt
itt a város - a mindenség peremén?


Száztíz éves lettem én, nem meglepetés e tény
testem a földben szétrohadt
s hogy itt vagyok, mégsem erény
inkább csak kósza gondolat

Ám ha a mindenséggel méred magad
hol vagy most te tisztán születő gyermek?
Van-e ahhoz elég hatalmad
hogy így maradj meg a jelennek?

A pocsolyák tükrében számolom
hány ezer év suhan át az égen
nagy-nagy tüzek fénye a falakon
mint lövések áznak a vérben

Van-e apám és anyám? Nem emlékszem
arcukra, csak azt tudom, ha magyar vagyok,
magyarságom tőlük lészen,
alázatra s áldozatra kárhozok

Hányszor aludtam már viharok kebelén
és ébredtem fel az anyaméhben
ilyenkor várja az ember az életét
a tudatlanság boldog erejében

Aztán eszem, iszom, alszom, ölök
lassan az őrületbe költözök
fogaim között egy szó egy szög
mely csikorog és nyöszörög

De el ne hidd! Én más anyagból voltam való
csak elmém s kezem síró vasban fogatott
harangzúgás, Szárszó, zárszó
majd vihar után a napvilágon száradok

József Attila vagyok


http://zsenart.hu/NTP/ahetedik/J%C3%B3zsef_Attila_song.mp3

Németh P. Tamás

Németh Pákolicz Tamás

Hogy honnan e név?
A Pákolicz anyai ágról jön, szegről-végről több író is kapcsolódik a családhoz, a Németh Tamás pedig a polgári nevem.
Ezek együttese lettem én, mióta néhány évvel ezelőtt verssel, zenével, prózával kezdtem foglalkozni. A műfajok mezsgyéjén keresem a határok átfedéseit, újfajta előadásmódokkal kísérletezem.
1973-ban születtem Budapesten. Már elmúltam negyven, amikor belekezdtem ebbe a furcsán érdekes kirándulásba. És igen; ami kirándulásnak indult, az mára életforma lett. Tudom, nem a legkönnyedebbek közé tartoznak írásaim, zenéim, de mit tehetek, ilyenek jöttek – talán később jönnek majd lazábbak is. Addig azonban őket írom, őket játszom, és amikor úgy alakul, hogy másoknak is mondanak valamit, ami fontos lehet, az külön örömöt jelent számomra.

2017. október 3.

Tovább a kategóriában: « tengerszem Már pirkad »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned