Emlékkép

(József Attiláról)

Az emlék fogva tart, s kivet,
felejtést könnyez a távol,
" a semmi ágán" ült szívet,
ringat a népes tábor.

Tisztáson ott állt egymaga,
benőtte a magány-erdő,
az időfa kopár maradt,
kivágott szála meddő.

Az összezsúfolt égi éj,
vontatott köré tűzfalat,
s a gyufától lobbanó fényt,
elfújta az akarat.

Most szóba hal talán a szó,
ívén robogva áthalad,
a sínek közén a váltók,
zökkenve megáldanak.

Reitinger Jolán

Reitinger Jolán

1952-ben születtem Budapesten. Kőbányai Szávai utcai általános iskolába jártam, majd az I.László, mai néven Szent László Gimnázium francia-spanyol tagozatán érettségiztem. Édesapám korai halála miatt továbbtanulási lehetőségem nem lehetett, dolgozni kellett mennem érettségi után. Kiegészítő szakként közgazdaságtant tanultam. Ebben a szakmában dolgoztam 33 évet.
Férjhez mentem, két leány gyermekem született, Ágnes és Viktória.
Három unokám van, szüleik, és az én büszkeségeim is.
Életemben volt egy törés, ami versírásra késztetett. Szárnypróbálgatásaimat bölcsészszakon végzett lányom egyik barátja nyesegette, és biztatott, hogy folytassam, bár most már tudom, hogy azok versek nemigen voltak versnek nevezhetők, de próbálkoztam, csiszolódtam, és egyre inkább a magam számára is tetszetősebb versek születtek.
Az írás fontos szerepet játszott, játszik az életemben, néha csupán szórakoztat, néha elvisz a maga varázslatos világába.
Az élet sokszor mélységekbe taszítja az embert, de mindig van, ami felemeli.
A hit adott erőt mindig, hogy felálljak.

Mottóm: verseimet az élet írja, én csak lejegyzem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Reitinger Jolán

Tovább a kategóriában: « Szintézis Füstbe száll »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned