A Petri kötet…

Tegnap Petrit adtad a kezembe, „ez jó!” - mondtad,
vagy csak gondoltad, a szemedből tudok olvasni!

Ma reggel a konyhában készülődsz: „na, milyen?” – veted oda,
csak úgy mellékesen.
Pörögnek bennem a lehetséges témák,
hova is illik a „na, milyen?”-re adható válasz.
Meg van: „a Petri?” – kérdem, de tudom, hogy az.

Vaskos papírkötés, Jelenkor kiadó – nekem még csak nem is válaszoltak, mindegy, ilyenek,
a mosott pisztáciás zöld fedél, rajta szakállas fej-portré,
az szdsz biztos gyűjtötte ezeket a filozófus karaktereket,
mint hipochonder a látvány-tüneteket,
és úgy képzelem, hogy a párt adta rájuk a zakót, s hintett korpát a vállukra…

Közben már felém fordulsz, bólogatsz, kezed még a kávégépen nyomogat,
amely aztán éles berregéssel darálja az adagnyi szemes kávét.

Rakosgatnom kellene a szavakat,
dzsenga-torony következő kockáját szorongatom,
jaj, tudom én, hogy mit vársz,
de mint a táviratnál egykoron, ahol minden szóért fizetni kellett,
zsugori vagyok a dicsérettel.

Próbálnék én jól kijönni a helyzetből, hogy „nem olyan rossz”, hogy „van, ami tetszik”, de
ez itt kevés lenne, úgy érzem…
Anyám, gyerekkorom karácsonyán talpig mosolyban kérdezte
a bordás harisnyanadrágra, hogy ugye, nagyon örülök…
Akkor olyan nagyon nem örültem…

„Na?” – kavargatod a kávét, a tested egy plüss kérdőjel,
egy neszeket halló őz, aki a kukoricás szélén feszült izmokkal vár és figyel.
Ugrásra készen.

Ilyenkor megállítod a lakás összes óráját,
zseblámpával szembevilágítasz,
és metafizikai duzzogást helyezel kilátásba rossz válasz esetén.
Na, jó! Nem így van. De a porceláncsésze falán csilingelő kanál
csapásszáma, indokolatlanul alacsony…. baszki, válaszolnom kéne…
Ezt már viccel elütni nem tudom…

Petri – és itt egy általa okozott ezeréves pillanat,
a műanyag lavórban ázik a tréning alsó,
de ki jön-e belőle a fű? A fű, lehet mindennek az oka.
Gonosz. Elhatárolódom. Magamtól.

Mint a balatoni löszfal esőzés után, úgy csúszik rám a sárgás morénahalom.
„Elolvastad?” – kérdezed, a „vas” szótagon van a hangsúly,
nem lehet véletlen, szinte hallom a roppanást, ahogy kitinpáncélomon
átszúrod a gombostűt, fölém magasodsz,
anyácska szereped a látszólagos nyugalomtól még veszélyesebbnek tűnik.

A kávé elkészült, a Petri-csésze most rossz szóvicc lenne,
a mikroirodalmi sejtkultúra tenyésztéséről szóló hiánypótló előadásom fiókban marad.
Most, hogy elolvastam a kötetet, nem beszélhetek kötetlenül.
Fiam, azt szokta ilyenkor mondani: jaj, papper! Ezt szokta, de nevet!

Szóval, ha gyors vagy, akkor átgondolatlan, ha lassú, akkor bölcs,
ha nem mondasz semmit, akkor legfeljebb idióta.
„Időt kell nyerni” – gondoltam, ez olyan, mint egy aranyfonalas hímzés a falvédőn,
közvetlenül az étkező asztal felett,
aminek a piros szegély-sarkai a szögnél már megereszkednek…
„Igen, olvastam!” – ez olyan jelentőségteljesre sikeredett…, nem akartam így,
próbálok mosolyogni: mint egy napsütötte temető, majd folytattam
„… de egy szinopszishoz még foglalkoznom kell vele.”

a szélhiányos vitorlákkal ügyeskedem,
azért itt már éreztem némi elégedettséget, mint valami revizor az eljárási hiba láttán.
„Szóval nem tetszett?!” – mondod, kérdezed, ki tudja?, picit előrehajolsz,
mint amikor a kirakaton keresztül akarsz a boltba benézni.

„Nem ezt mondtam!” – lobban a válaszom, elkapkodtam,
máris védekezem, nem kellene, kerülgetem a szavakat,
keresem az elismerhető igazságokat, a kompromisszumot,
hogy ilyenkor miért nem tud csörögni a telefon, indulni kellene…

Petri meg ott lapul a táskámban sunyin, s azt gondolhatja, ha kilóg
a házból egy szigeteletlen huzal, az Magától értetődő…

Jóna Dávid

Jóna Dávid - 68-as évjárat, média tanár, újságíró, operatőr, az Art’húr kulturális, művészeti lap alapítója, főszerkesztője, a Facebookon megkapaszkodó Art’húr Irodalmi Kávéház vezetője.

Két gyermeke van: Borka (1996) és Dani (2001). Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője. Négy verskötete és két szakkönyve jelent meg, valamint az Élet szövete című prózai munkája (2015).
Feleségével, Mosolygó Sárával a Zsámbék melletti Mányon él, Budapesten dolgozik. Bővebben a wikipedián.

Tovább a kategóriában: « A látnok csak egy éjszakára »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned