Mese a gyárról

A szövőnők végül mindig megsüketültek - ezt anyám mondta,
aki a gyárban dolgozott, ahol asszonyok voltak a gépek
és a gépek vasasszonyok. Szakmányban edzett küllőkön jártak
hajnalsötétben. Zsúfolt buszon dacos műszakok keservét ették,
s ha lejárt, akkor is dolgoztak tovább, hogy Sztahanov eszméjén
szálljanak fel a mennybe.

Anyám csak felírni járt oda naponta kétszer. Nem vette észre,
hogy fülében lepkékké váltak a szavak. Most nem tudom, sír, vagy
boldog és nevet, de számokat sorol a csendben. Lehet ilyenkor
mégis hallja magát. Felírom neki az utolsó gépállásokat ide:
hétszáznyolcezer ötszázhetvennégy..

Utoljára frissítve:2019. július 08., hétfő 18:26
Kosztolányi Mária

Kosztolányi Mária
1955-ben születtem Bogyiszlón. Erdőit, mezőit, vizeit járva nőttem és hoztam magammal Nagyszüleim, kedves iskolám és a falu könyvtárának értékeit.
Székesfehérváron technikumot, Veszprémben szakközép-iskolát, főiskolát végeztem. Szakmám építőipari technikus, végzettségem szerint pénzügyi, számviteli szakember, mérlegképes könyvelő vagyok.
Veszprém megyében, Öskün élek. A sors vargabetűit járva dolgoztam ládagyártól pénzintézetig sok helyen. Közel 20 évig az építőiparban, ám a költészet velem volt mindig.
Várt türelmesen, csak betegségem alatt sürgetett kicsit, de már tudom, hogy lesz elég időm a megíratlanokra is.
Pár éve jelennek meg írásaim internetes lapokban, oldalakon, antológiákban. Verskötetem nincs.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned