Peronmagány
 
Peronmagányom,
Száguld a vágányon,
Vagány magány
Tovatűnt.
Vágány a semmibe,
Akkor is menni kell,
Tovább, tovább, tovább…
Hol vagytok cimborák,
Csak a magányom
Fekszik a vágányon,
A sín a kín,
S hiába rím,
Száz szó se ír
Szárszói kínt,
Sokat kibírt
Magányos szív,
Végállomásra lel.
A csend felel,
Ha kérdezem,
Lépcsőn mért nem
Mentél fel,
Korlát nem gát,
Magát
Meghaladva
Vezet, ha kezed,
Ráteszed.
Legyen eszed,
Fuss, fuss
A sín elől,
Ha itt ledől
Bálványod,
Mást is eltemet,
S az nem lehet,
Hogy annyi szív
Hiába hív,
S a sín az úr!
Azúr ködön hát
Nézzél át,
Hív sok barát,
Hogy hegy fokát
Teveled mássza meg,
Gyógyuljon ott a heg,
Mi felrepedt,
Százezrek,
Epedett
Imájának nyomán.
Kerék visít,
S nem lelkesít,
Nyolc oszlopköznyi
Pillanat,
A híd alatt,
A híd alatt,
Halálvonat
Most elhalad,
Egy darab
Hús marad,
Hol egykor,
Élet lüktetett.
Peronpáholynak
Padsorát,
Egy ember nélkül
Hatja át,
E rút halál,
Kerítésháló
Bíborát festi
Most vérözön,
Peronmagány
Szimfóniád
Végét, vérfüggöny,
Zárja le.
Balatonszárszó, 2014. május 26.
Juhász András

Juhász András vagyok, 62 éves, nyolc gyermek apja, két unoka nagyszülője. Feleségemmel boldog
házasságban élünk több mint harmincöt éve, Rákospalotán.
Közel két évtizede mérnöktanárként dolgozom egy szakgimnáziumban.
Gyermekkorom óta írok verseket, de az utóbbi években jelentősen fokozódott ilyen irányú aktivitásom. Szabadidőmben a fa szépségének, egyediségének tárgyakon keresztül történő bemutatásával foglalkozom.

Legfrissebbek a szerzőtől: Juhász András

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned