Házak lelkében él az építész
Unokabátyámról, akitől sok mesekönyvet kaptam gyerekkoromban
 
A ház életét évek zenésítették meg. A címeres homlokzat, az évszám jelezték történelmi múltját. Óriási kapu, nagy sárga rézkilincs engedte a bemenetelt, ha a marokba simuló nehéz kopogó megszólalt. A széles, zárt kapualj volt az előtér. Meglepetés erejével hatott a kép. Hatalmas park terült el a ház hosszú udvarán. Itt egy tuja kapaszkodik fölfelé, ott egy szőlősor áll egyenes vonalban. Jelezve, hogy a ház falusi borkedvelő gondolatát vigye. Bokrok sorjáznak a szomszéd fala mentén. Ezüstfenyő formás alakja billeg a langyos szélben. Távolabb szilvafák büszkélkednek libasorban. Diófák árnyas lombkoronája alatt csücsülnek a madarak. Ovális itató mélyedésében rezeg a víz. Pázsitszőnyeg végében sudár magas akácfák zárják a teret. Vadgalambok párban vendégeskednek itt. Madarak biztos éltető tere. Családtag a sas, aki nem igazán kedvelt, ha megjelenik, de jövetelekor jelzések érik a gazda fülét, és azonnal ott terem. A vízsugár éltető ereje építette, tartotta szépségét a parknak, amit a gazda álmodott meg. Esténként a ház nyitott végében ült a társaság. Diófa ágai szinte asztalközelbe belógtak, hogy a park is része volt a vendégasztalnak. Gyertyalángok és a lámpások középütt ültek, megvilágítva az asztal körüli arcokat. Kvaterkázós esték voltak ezek, olyan lecsendesedő, emlékidéző a csávolyi életről. A szemekben bizony sokszor fénylett a könny, de a csorgott akkor is a nevetéstől, ha a történet megkívánta. Poharak koccintó ereje bővében volt a szónak. Jó volt ez így, de mára elcsendesült a ház.
A sok és nagy szobák visszhangja szól. A fehér falak kapaszkodó üressége kezet keres az elmúlással szemben. Szobáról szobára bolyongok. Csak a szél rázza az ablakot és próbál helyet találni itt a téli hidegtől. Még annyi zaj mutat ittlétet, amit lábam alatt az öreg hajópadló ad. Csoszogó búcsú a szobáktól.
A könyvek még itt vannak együtt. Ők konokul ragaszkodnak. Németül, magyarul ülnek a sorok. Hol Gyurkovics Tibor, hol Szakonyi Károly, de a nagy festőművész, barát Eigel István és felesége, Tassy Klára arcát látom. A kiváló gobelinművész bütykös ujjai ülnek a könyvekben, munkái pedig a falakon díszelegtek mindenki örömére. Sorolhatnám a teljesség igénye nélkül a nagyszerű barátokat művészetükkel együtt, akik sokszor itt jártak e házban vendégeskedni. Munkáikat hagyták a faluban, Baja városában, mert a gazda jótékonykodott és ajándékozott a művekből. De elhozta idős hadseregét is. Ők a még élő egyetemi évfolyamtársak voltak egy új találkozásban. Hosszú vendégasztal és emlékezések. A kedvenc zenész is itt volt, Zsuzsának ez volt az utolsó tánca…
Aztán becsukódik az utolsó doboztető is. Végighalad az oszlopos folyosón. Tisztelgő, zászlós üdvözléssel búcsúzik, mert a folyosó mennyezete tele van magyar és svájci zászlókkal. Hűségesen sorjáznak.  Ezek a zászlók adták a gazda lelki életének gazdagságát, ittlétét e honban. Mert asztalán mindig ott volt Petőfi Sándor verseskönyve. Sűrűn lapozgatva már magától kinyílott az oldal, ahol a Szülőföldem című vers sorai ültek. Így lobogott a házával együtt több éven át ebben a kicsi faluban a svájci magyar.
Aztán átlépek a ház másik felébe, a kék részbe. Kékek az ajtók és a szobák. Az ajtókat színes üvegablakok díszítik, aranysárga rézkilincs rajtuk. Sok ember benyitott ide, és a csodálkozás erejével ment el. A falakon makettek sorakoztak. Idősek otthona és sok-sok más gondolat alkotta munkák. Beljebb Svájcból elhozott könyvtárának darabjai sorakozta a nagy polcon. Szakmai tartalmú építészeti könyvek, gyűjtések a csodás világból. Magyar professzorának képei, amikkel az megajándékozta volt tanítványát. Már tanársegédnek jelölték akkor, amikor 1956-ban útnak eredt egy ballonkabátban, nyakában fényképezőgéppel, hóna alatt egyetemi dokumentációjával. A hosszú polc végében beépítve egy tulipános ajtó, helyet adva a terveknek. Ez a tulipános ajtó ott fönt a klostersi hegyek között minden virágszálával virult a zord svájci télben. És a könyvek között ott volt a magyar építészet hiteles irodalma is. Magyar zászlócskák ültek a zürichi irodában és a rajzasztalokon. Most itt ülnek. Megérkeztek mindannyian. Nagy kristálytömbök hegyek történelméről beszélnek. A fiókokban minden szükséges eszköz a helyén, ha az építész alkotásához kellenek. A polc lenti részében régi gépek, amik akkor újdonságok, ma gyűjtemény. A másik szobában, szekrény fiókjaiban időrendi sorrendben tervek anyaga és hosszú gurigákban csücsülnek az izgalmas tervrajzok.
Altstetten, Chur. Két templom színhelye, ahol az építész vallott. Vallott ő is. Ahogy édesapja a falusi viharos időkben. A csávolyi pékmester, Ercsi Pali bácsi lobogót csináltatott a templomnak, rajta a varrott írás: „Isten áldd meg a magyart.” Idővel kivágták, de a helye megmaradt. 1956-ban autókkal küldte a kenyeret, falusi étket Budapestre a hős magyaroknak ez a bátor pékember. Hát így maradt a neves építész, Ercsi Dezső magyarnak és hitelesnek a nagyvilágban. A szoba fehér falait mennyezettől makettek borítják. A mágneses táblán még rajzok vonalai, számadások, úgy három éve, de nem halványultak.
És megrendülten állok egy kép előtt. Felesége, Heidi halála után készült, amit a festőművész barát, Eigel István Svájcban alkotott a gyászmise előtti napokban.
És eljött a nap. Megkondult az altstetteni templomharang. Ott ültünk a család, magyar és nem magyar barátok, építészek a templomban. Az oltár mellett fölállított képről Heidi nézett a láthatatlan messzeségbe. És szólt az orgona és szomorúságba karolta a gyászolókat. A felülvilágító színes üvegén besütött a nap. Sugarai Heidi arcán ültek. Az építész, a férj ott ült a nagy mű fölött a templom gondosan megtervezett részleteiben. Odaadó gondossággal tervezte, hogy apja nyomdokain haladva maradandót alkosson. Mert a csávolyi házban gyerekként agyagból gyúrta, formázta a téglákat, hogy egyszer építész lesz. Ezek a téglák itt voltak ujjaiban, lelkében eddigi élete is. „Miért?” – kérdezte égre emelve tekintetét oly sokszor a tragikus napra emlékezve. Választ soha nem kapott, de az altstetteni templom falaiban, lelkében ott van.
Csávolyon érte is szólt a lélekharang. Altstettenben mindörökké.

Ez rémes, nem magyarul van! Amit besárgáztam, értelmezhetetlen, de az egész szöveg recseg!
Emesz Margit


Emesz Margit vagyok.
Szüleim családi élete minta volt nekem. Két gyermekem, három unokám és egy 13 éves cicám van.
A Sikoly című nemzetközi antológiában is helyet kaptam. Csoóri Sándor kézzel írott véleménye, levelei meghatározták irodalmi munkásságomat.
Jókai Annával baráti levelezésben voltam.
Kabai Gábor Buda költő barátom hasonlóságot fedezett fel írásainkban. Költő barátom apai részről Ady leszármazott.
Két kötetem jelent meg: Árnyékfestő és Megadom a szót magamnak címmel. Készül harmadik kötetem. Könyvet cseréltünk Lezsák Sándor alelnök úrral és Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes úrral. Örömmel vettem.
B. Horváth István bajai költő barátom inspirált a próza írására.
A Liszt díjas Fekete Kovács Kornél zenésítette meg Himnusz Bajához című versemet.
Ma is írok, és sokfelé megjelennek írásaim.

Tovább a kategóriában: « Engedelem Eredetvizsgálat »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned