Kapui Ágota emlékére
Nem sokkal ezelőtt érkezett a hír, hogy költő- és szerkesztő társunk, Kapui Ágota tragikus autóbaleset következtében elhunyt.
Kapui Ágota (Sepsiszentgyörgy, 1955. május 15. – 2018. június 19.) magyar költő, szerkesztő.
Sepsiszetgyörgyön, szülővárosában az 1. számú Líceumban érettségizett 1974-ben, majd 1979-ben magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. A sepsiszentgyörgyi Gép- és Gépalkatrészgyártó Üzem fordítójaként kezdett dolgozni. Első verseit a sepsiszentgyörgyi Gyökerek c. iskolai folyóirat közölte. 1974-től jelentek meg rendszeresen versei az Utunk, Korunk, az Igaz Szó, a Művelődés, a Dolgozó Nő, Echinox, Napoca Universitară, Napsugár, a Haza Sólymai, Igazság, Brassói Lapok, és a Megyei Tükör lapokban.
A7 Ötödik Évszak című, 1980-ban, Martosvásárhelyt megjelent fiatal költői antológia Kapui Ágota versével, a Variánsok a szabadságra cíművel nyitott.
A 2000-es évektől szépirodalmi kötetek szerkesztésével foglalkozott, és több különböző irodalmi fórum, on line folyóirat szerkesztésében, szervezésében vállalt szerepet, miközben többféle fórumon publikált.
Általa szerkesztett kötetek:
- Vers az időben
- Idegen lantokon. Gyóni Géza versei tizenegy nyelven; szerk. Kapui Ágota, Valentyik Ferenc; Pressman, Dabas, 2010
- Két, Istennel beszélő ember; szerk. Feldman László, Kapui Ágota; Pressman, Dabas, 2010 (Díszpolgári portrék)
- Áldás a magyarra; szerk. Kapui Ágota; Pressman Bt., Dabas, 2011
- A dabasi "csodadoktor"; szerk. Feldman László, Kapui Ágota; Pressman, Dabas, 2011 (Díszpolgári portrék)
- Dabasi Sportcsarnok, 2004-2014. Az élmények otthona. 10 év krónikája; szerk. Karlik Dóra, Kapui Ágota, Szűcs Mária; Polgármesteri Hivatal, Dabas, 2014
Kötetei:
- A másik oldal; Hungarovox, Bp., 2015
- A lélek szárnycsapásai; Hungarovox, Bp., 2017
Az alábbiakban közöljük lapunkban megjelent munkáit.
Halàl Haiku
Csattanó vad zaj
Halàlos csend a részed
Èneked mienk
(Csató Gyula)
Drága Ágota!
Üresen áll az irodád… Asztalán a naplód, mellette egy könyv, rajta a szemüveged, ahogy tegnap reggel odatetted. Középen a laptopod, amelyben benne az egész életed. A verseid, a posztjaid, a Dabasi Újságba írt cikkeid, képek és még számtalan dolog… Tegnap még élt bennem egy egymilliomodnyi remény, hogy tévedtek, vagy valami csoda történik, de mára tudom, hogy sosem jössz vissza… Valamiért ennyi járt neked, s hogy megvolt-e írva? Ki tudja… Készültél a nyugdíjas éveidre, arcodon életigenlő mosollyal néztél a jövő elé… Vágytál a nagymamaságra, új könyvet készültél kiadni, élvezni akartad kicsit az életet… Terveid voltak…, de talán egy felelőtlen döntés, egy rossz pillanat elszakított közülünk. Mindig is félted a halált, s kutattad, mi lehet odaát… Talán már a „hályog” nélküli szemeddel látod az igaz ébrenlétet, átölel a megnyugvás, nem kínoz többé kétely és félelem… Talán nevetsz is felénk, hogy lám, te túl vagy rajta, és nem is fájt… Nekünk viszont borzalmasan fáj a hiányod: fanyar humorod, építő jellegű kritikáid, támogatásod, gondoskodásod, a léted, amellyel kiegészítettél, s jobb emberré tettél bennünket… Halálod egyszerre elszakít, s minket, itt maradókat pedig szorosabban összeköt. Csalfa az élet… Kárpótlást ígér a hallgatásra ítélt hosszú évekért, s röpke három, szárnyaló év után megálljt parancsol… Ahogy Ferenczfi János is elmondta, nagyon sok ragyogás volt még benned. Hivatott voltál a díjakra, amelyeket már sosem kaphatsz meg. A hatvanadik születésnapod alkalmából Székely Ferenc újságíró megkeresett, s az Égbe nyúló kapaszkodó című interjúkötettel újra bekapcsolódtál az irodalmi életbe. Kiteljesedett írói éned, két nagyszerű verses kötettel gazdagítva a világot. Számos internetes folyóiratban publikáltál, többnek szerkesztője is voltál, mint A Hetedik, vagy az Art’húr Gondola. Fantasztikus lényeddel képes voltál összekötni eltérő értékrendű embereket, „szeretetelosztódból” táplálva a közösséget. Megtiszteltetés volt része lenni az életednek, ismerni téged, és áldás volt a veled való barátság, amelynek emléke el nem vész. Kívánjuk, hogy lelked könnyed szárnycsapásai repítsenek abba a „másik létbe”. Kapui Ágota: Transzcendens • És álmaimban másik létbe lépek a túlon túl, hol sarjad már a fény halandóságom más világok kulcsa hol testet ölthet újra a remény… a születésnek szűk előterében egyre csak fogy a vékony levegő s az anyaméhnek légüres terébe kulcslyuknyi fényt ereszt be a jövő kitépni lényünk buroknyi világból s egy másik létbe csúszni meztelen a ridegségnek fájdalmas csodája: átfonja tested mind a négy elem. És átölel és karjaiban ringat s te feleded, hogy mi volt a neved hogy út voltál te magad is egy létbe két világ közt egy résnyi átmenet.
(Bábel Antónia)
Kapui Ágota nincs többé közöttünk. A hír rövid: autóbaleset. A valóság rideg.
Ágota egyszerre kiváló szerzőnk és precíz, fáradhatatlan szerkesztőnk. A munkánk részleteit
tartalmazó táblázatok, feljegyzések számtalan apró bejegyzése őrzi közreműködésének mozzanatait.
Számtalan vers kapcsán volt részese a legnehezebb feladatunknak: a döntés meghozatalának.
Ágota fáradhatatlan. Folyton úton van. Magyarország, Európa és Erdély. A háromszög, amiben a
magyar világpolgárok mozognak.
Szerencsések vagyunk, mert Ágota sokat publikált. Számos írását mi is megjelentethettük.
Szerencsétlenek vagyunk, mert ez mind hirtelen félbemaradt.
Ágota életműve gazdag. De én azt gondoltam, hogy ő jelen lesz a következő évtizedekben is. Azt
gondoltam, még formálnia kell a világát, és a világot. Azt gondoltam, még nagyívű pálya áll előtte.
Azt gondolom, Ágota továbbra is formál minket. Gazdag életműve velünk marad. A gyász döbbenetén
túl megtanuljuk megőrizni azt, amit itt hagyott nekünk.
Árvábbak lettünk. Folytatnunk kell az ő munkáját is.
Isten veled!
(Ferenczfi János)
Nem találok szavakat. Bárhogyan is erőlködöm, a fájdalom olyan élesen hasít a lelkembe, hogy képtelenné válok
minden értelmes szóra. Kapui Ágota, a mi Ágotánk, a mai napon közlekedési balesetben életét vesztette.
Felfoghatatlan! A valóság, döbbenetem és fájdalmam minden zsigeri tiltakozása ellenére percről percre egyre
nyilvánvalóbbá válik: Ágota „nincs többé”.
A hirtelen támadt gyász és hiányérzet kettős súlya alatt most egyetlen, tőle származó gondolatsort osztok meg, melyet
A Hetedikben megjelent egyik utolsó versében találtam:
„Szavaim a földről fölemelnek,
emlékekből adnak rád ruhát…”
(Kapui Ágota: Odaát)
Ágota! Máris gyűlik bennem az emlékezet, akár a megáradt folyó...,
(Nagy Imre)
Régebbről ismertem, mint, hogy találkoztunk volna. Olvastam verseit fórumokban, talán a poet.hu-n először, vagy egy évtizede, aztán másutt is, már moderátorként, majd A Hetedik szerkesztőjeként, dolgoztam vele együtt lapunk szerkesztésén, és találkoztam vele rendezvényeken, könyvének dedikálásán. Hirtelen volt, váratlan és megdöbbentő a halálhír, amit telefonon kaptam. Csak nem régiben ismertem meg életútjának vázlatos történetét, legultoljára megjelent kötete kapcsán. Lesújtó a hír.
(Fábián József)
